Már eltelt több mint fél év azóta, hogy utoljára új ruhát, vagy egyéb kiegészítőt vettem magamnak.  

Az elmúlt 1-2 hónapban kezdtem csak észrevenni magamon, hogy nehéz ellenállnom a bolti leárazások keltette kísértésnek. Pedig ésszel tudom, hogy nincs szükségem új dolgokra, mert még a sok selejtezés után is azt látom, hogy nagyon sok cuccom van. 

Több olyan ruhámat elkezdtem hordani, amit mondjuk már 1-2 éve teljesen mellőztem. Amit meg ezek után se kezdtem el használni, azt külön gyűjtöttem.

Ezen felül még durvább szelektálásra is kényszerültem, mert nemrég kiköltöztem Londonba. Rendkívül nehéz volt úgy válogatni, hogy tudtam, hogy csak egy nagyobb, és egy kisebb bőröndöt viszek ki egyenlőre, és abban nem csak a ruháknak kell a hely, hanem a kozmetikumoknak, a rajzeszközeimnek, és egyebeknek... Számításba vettem ugyan, hogy év végén hazalátogatok, és akkor megint tudok vinni magammal ruhákat, de még így is nagyon nehéz volt.

Hozzászoktam az évek során ahhoz, hogy sok cuccból tudok válogatni, és ha éppen kell egy ruha egy alkalomra, akkor megveszem és kész. Vagy ha olyanom van, akkor bemegyek a sarki turiba, és kijövök onnan legalább 5 ruhával. Ez most nem így van. A költözés meg csak rátesz egy lapáttal az egészre. 

London, meg ha úgy vesszük, egy újabb kihívás lesz. Szeretem az angol márkákat, és itt sem kíméli majd a leárazási hullám az érzékeimet. 

A másik, ami még megnehezíti ezt a nemvásárlási kihívást, hogy idő közben a mellméretem is megváltozott. Így most egy csomó melltartómat nem tudom hordani, mert kényelmetlen, vagy egyáltalán nem is jön rendesen rám. És ez nagyon frusztráló érzés. Erre anya azt mondta, hogy ennyi engedményt tehetnék magamnak, hogy veszek pár melltartót. De nem akarok, mert azt szabályszegésnek érezném.

Ami kicsit enyhítette a nemvásárlással járó hiányérzetemet, hogy ismerősöktől és anyától kaptam egy-két új cuccot. Ami ugye nem számít szabályszegésnek, hiszen nem én vettem magamnak, hanem ajándékba kaptam. Ennek ellenére is éreztem egy kis bűntudatot miattuk. Ami jobban belegondolva furcsa, hiszen valójában nem szegtem meg a fogadalmamat.

A legérdekesebb amúgy az, hogy azon kezdtem el gondolkozni, hogyha vége lesz ennek az évnek, akkor szeretném nem azzal kezdeni, hogy ész nélkül megveszek bármit ami elém kerül. Hanem szeretném úgy csinálni, hogy egy hónapban pl csak 2-3 új dolgot veszek. Vagy hogy minőségibb alapcuccokat keresek majd. Szóval észrevettem magamon hogy tényleg szeretnék tudatosabban öltözködni, és nem fölösleges ruhahegyeket felhalmozni otthon, mint eddig. Mert érezhető, hogy kevesebb ruhával kevesebb gondom is van. És ez kifejezetten jó érzés.

Ami már most egyértelmű, hogy egyre több olyan régi ruha vált vonzóvá, ami apáé, anyáé, nagynénié, mamáé vagy egyéb rokonomé volt. Pl anya fiatalkori midi szoknyái és farmerei, amik közül már most kihoztam párat Londonba. És úgy érzem megéri velük foglalkozni, többször kimosni őket, hogy elszálljon a dohos szag, vagy átalakítani őket. Tényleg nem egy olyan Levi's- farmert találtam, amit a vintage boltokban manapság aranyáron adnak el. 

Összességében egyre nehezebbnek érzem ezt az egy éves ruhaböjtöt. Azt hiszem december lesz a legnehezebb, amikor már nem lesz sok hátra belőle, viszont elkezdődnek az ünnepi akciók. De felszabadító is ez az év, hiszen ennek köszönhetően már most nagyon sok felesleges cucctól váltam meg, és elkezdtem jobban értékelni a meglévőket. Szóval egy nagy mosollyal fejezem most be ezt a bejegyzést, és hamarosan jelentkezem, immáron Londonból!

Kép: saját